Szerintetek miért van az, hogy van néhány tanár, akik mindig iszonyatosan, fogcsikorgatóan sokat késnek? Úgy értem, órán teljesen rendezettek meg rendszerezettek meg minden, nem tűnnek alapból olyannak, hogy "húú indulni kéne mán, órám lesz...hoppá, szóval órám van négy perce", inkább olyan "elindulok öt órával előbb és kinyitom a teremajtót három perccel előbb"-szerűnek.
Vegyük például H. tanárurat (ő valós személy egyébként...true story! :)). H. tanárúr bejön első órán tíz perc késéssel, sűrűn elnézést kér, hogy hát jajj, valóban, nyáron nem volt errefelé ennyi kocsi, sok időbe telt leparkolni. Persze semmi gond igazából, inkább késsen és ne tartsa tovább az órát (nála ez a helyzet, hál' Istennek). Meg is ígéri, hogy ezentúl majd jobban fog igyekezni. Ezután, a következő hetekben (és igazából azóta is) következetesen nem tíz, hanem tizenhat percet késik. Bocsánat, van vele szemináriumom is, onnan huszat szokott. :D De hát mire való a jó diák, ha nem arra, hogy megvárja az oktatóját még "határidőn kívül" (15 perc elteltével) is?
Különben is, az ilyen "sokatkésőstanáros" szituációk szoktak a legmókásabbak lenni, mert nyilván mindenki teljesen eltökélt, hogy márpedig ő hazamegy, aztán meg persze, hogy senki se megy sehová - kivéve természetesen, ha ezt az órát Mi a barokk?-nak hívják, és már jómúltkor is csak azért késett a tanár, mert éppen egy megbeszélésről jött, ahonnan amúgy simán beérhetett volna időben órára, mégis később jött, mert cigiznie kellett (szintén true story). Szóval ja, múltkor eltelt húsz perc, én meg mondtam magamban, hogy én meg éppen otthonról jövök, és nem volt időm a napi mennyiségnek megfelelő Hóescét inni, éppen ezért au revoir! :) Nyilván ezt egy előadás esetében (mint ahogy ez is az) könnyebb szívvel lehet megtenni.
Ha már mókás tanárkésések: emlékszem még szemináriumaimra S. tanárnővel, aki egyszer negyed órát késett, mi pedig gondoltuk, kereket oldunk. Nem is tudjátok, milyen finom érzés volt az, amikor már éppen az első néhány ember arca kikanyarodott a Hattyasról az utcára, és már a sorompónál jártunk, és már majdnem fordultunk is az édes szabadság felé, az enyhén hűs őszi szellőben, és azt halljuk a hátunk mögül, hogy "Vááárjanak, várjanak, itt vagyok!" :)))
Ennél már csak az volt viccesebb, amikor ugyanez a nő szembejött velünk a lépcsőházban. Ő nem vett észre minket, mert egyikünk előrébb haladt, mint a csoport többsége, ő gyorsan visszafutott, hogy jujj jön a tannő, mi meg rohantunk vissza. Nagykabátban, cuccal a vállunkon lihegve kicsit sem voltunk érdekes látvány, mire felért a lépcsőn a tanárnő. :D
És akkor még nem említettem a non plus ultrát, amikor odajön órakezdés után tizennégy perccel, és közli velünk, hogy "Itt vagyok, ne menjenek el, csak visszamegyek nyomtatni!" Mondanom se kell, mi maradtunk, a jutalmunk pedig tovább tíz perc várakozás és egy alig egy órás szeminárium lett, aminek nyilván baromi sok értelme volt, tekintve, hogy mi jobban beszélünk angolul, mint a tannő.
Szóval vannak ilyen jópofa dolgok. Az viszont nálam teljesen oké, ha a tanár mindig késik, de legalább jó órát tart. A baj, hogy akikről írtam, azok persze nagyon nem ilyenek. xDDD
Vegyük például H. tanárurat (ő valós személy egyébként...true story! :)). H. tanárúr bejön első órán tíz perc késéssel, sűrűn elnézést kér, hogy hát jajj, valóban, nyáron nem volt errefelé ennyi kocsi, sok időbe telt leparkolni. Persze semmi gond igazából, inkább késsen és ne tartsa tovább az órát (nála ez a helyzet, hál' Istennek). Meg is ígéri, hogy ezentúl majd jobban fog igyekezni. Ezután, a következő hetekben (és igazából azóta is) következetesen nem tíz, hanem tizenhat percet késik. Bocsánat, van vele szemináriumom is, onnan huszat szokott. :D De hát mire való a jó diák, ha nem arra, hogy megvárja az oktatóját még "határidőn kívül" (15 perc elteltével) is?
Különben is, az ilyen "sokatkésőstanáros" szituációk szoktak a legmókásabbak lenni, mert nyilván mindenki teljesen eltökélt, hogy márpedig ő hazamegy, aztán meg persze, hogy senki se megy sehová - kivéve természetesen, ha ezt az órát Mi a barokk?-nak hívják, és már jómúltkor is csak azért késett a tanár, mert éppen egy megbeszélésről jött, ahonnan amúgy simán beérhetett volna időben órára, mégis később jött, mert cigiznie kellett (szintén true story). Szóval ja, múltkor eltelt húsz perc, én meg mondtam magamban, hogy én meg éppen otthonról jövök, és nem volt időm a napi mennyiségnek megfelelő Hóescét inni, éppen ezért au revoir! :) Nyilván ezt egy előadás esetében (mint ahogy ez is az) könnyebb szívvel lehet megtenni.
Ha már mókás tanárkésések: emlékszem még szemináriumaimra S. tanárnővel, aki egyszer negyed órát késett, mi pedig gondoltuk, kereket oldunk. Nem is tudjátok, milyen finom érzés volt az, amikor már éppen az első néhány ember arca kikanyarodott a Hattyasról az utcára, és már a sorompónál jártunk, és már majdnem fordultunk is az édes szabadság felé, az enyhén hűs őszi szellőben, és azt halljuk a hátunk mögül, hogy "Vááárjanak, várjanak, itt vagyok!" :)))
Ennél már csak az volt viccesebb, amikor ugyanez a nő szembejött velünk a lépcsőházban. Ő nem vett észre minket, mert egyikünk előrébb haladt, mint a csoport többsége, ő gyorsan visszafutott, hogy jujj jön a tannő, mi meg rohantunk vissza. Nagykabátban, cuccal a vállunkon lihegve kicsit sem voltunk érdekes látvány, mire felért a lépcsőn a tanárnő. :D
És akkor még nem említettem a non plus ultrát, amikor odajön órakezdés után tizennégy perccel, és közli velünk, hogy "Itt vagyok, ne menjenek el, csak visszamegyek nyomtatni!" Mondanom se kell, mi maradtunk, a jutalmunk pedig tovább tíz perc várakozás és egy alig egy órás szeminárium lett, aminek nyilván baromi sok értelme volt, tekintve, hogy mi jobban beszélünk angolul, mint a tannő.
Szóval vannak ilyen jópofa dolgok. Az viszont nálam teljesen oké, ha a tanár mindig késik, de legalább jó órát tart. A baj, hogy akikről írtam, azok persze nagyon nem ilyenek. xDDD
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése