Utána Szabinál filmezés, ameddig nem szégyelltük. :D Mégpedig:
Aki nem tudná, a fenti borító egy három kisfilmes összeállítást takar, három különálló sztori különböző nemzetiségű ázsiai emberkéktől.
Első volt a Box című, melynek eleve nagy elvárásokkal ültem neki, mivel nem más rendezte, mint az általam nagy becsben és tiszteletben tartott Takashi Miike úr. A szóbanforgó úriember Japán egyik legproduktívabb rendezője, persze sajnos a fokozott munkatempó sok crappel is jár, de van ott jópár gyémánt az életműben, ami ellensúlyozza a negatívumokat (e.g. Audition, Ichi the Killer, Gozu, hogy csak néhányat elmlítsek). Nem is csalódtam, egy csodaszép képi világgal megáldott kis sztorit prezentált nekünk itt is. Féltem, hogy a történet túl klisésre és butácskára sikeredik (mint ahogy azt a film első háromnegyede sejtette), ám egy ügyes kis húzással sikerült szépen kidomborítania a sztori végét. Bizarr és libabőrös feeling.
Innentől kezdve jöttek a bonyodalmak, mivel a felirat nem akart velünk egyuttmúkodni, úgyhogy jobb híján a második filmet, a hong kongi Dumplings címűt, egyfajta kellemetlen suspense-ben töltöttük el, a jelentések és narratívák hálójában elveszve, ahogy a felirat általában az adott szöveg elhangzása előtt kb. 2 perccel megjelent a képernyőn. :D A film alapötlete mindenesetre ismét egyszerű, de zseniális volt. Tetszett, hogy látok végre egy horrorfilmet, ami nem fél gusztustalankodni egy kicsit (megjegyzem, főleg off-screen történtek az "undi" részek, illetve hát bújtatott formában on-screen is, de ez már szinte spoiler :)). Összbevéve tetszett, habár a jelentés jó része útközben elveszett.
A harmadik filmecskét, a Cutot már nem néztük meg, csak beletekertünk. A képi világ szintén szép volt, nagyon "koreai". Biztos ez is jó, meg fordulatos megminden, de nem volt türelmünk hozzá. :)
Ezután jött csak az igazi horror: Hideo Nakata, a híres-hírhedt Ring (Kör) című opusz rendezőjének első TV-s szárnypróbálgatásainak gyűjetményét néztük meg, három kis szösszenet képében. Ultra low-budget gagyi műanyag camp, a bugyutábbik, kiszámítható fajtából. Mindezek ellenére (vagy talán pont ezért?) egész élvezhető volt szerintem ez a kis filmfüzér, ha másért nem, akkor azért, hogy megnézzük honnan is jött a rendezőbácsi - és rájöjjünk, hogy azért maradt ő is a kaptafánál, adott esetben a tradicionális japán szellemmítosznál (fehérruhás feketehajú leány with a vengeance és hasonlók). Felejtős, de nem kifejezetten pejoratív értelemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése