Lázba temetve

Lüktető lázban megpihenek
Tüdőm morajló, kérges
Szemem a vánszorgó lég
Ritmusára tikkel üregében

Torkomon a kötés mintha
Minden lélegzetre izzna
Fejem hátrahajtva hörög
Számból lassú homok pörög elő

És borít be földet, eget
Sivatag lettem fektemben
A dűne nő, egyre csak temet
Lüktető lázban égő szemek

Most megpihenek, végre
Megpihenek.

Éreztétek már úgy...

...hogy a világ minden gondja elillan?

Gyöngysort
Kötöz
Olykor
Rögtönöz

Csókot adó
Ajak
Elragadó
Pillanat

Kérdezz
Felel és
Még egy
Ölelést

Ad és kap
Keveset
Ég és Nap
Szeretet.

Játsszunk

Játsszunk egyet,
Gondoltam valamire,
Élőlény és ember,
Kérdezz rá, csak nyerhetsz

Játsszunk egyet,
Bújjunk bújócskát,
És úgy bújok el,
Hogy mindig megtalálj

Játsszunk egyet,
A fogó Te leszel,
Én lassan futok,
Hogy elérd a kezem

Játsszunk mégegyet,
Játsszunk még sokat,
A kedvenc játékom az,
Ahol csak Te nyerhetsz.

(kelt: 2009.06.24)

Sietek

A nap kel s tudom kelnem kell,
nem szabad kihagynom
egyetlen percet sem
ebben a rohanó ügető
vágtató szélben,
nem tudok maradni tétlen,
mert menni kell és menni is fog
az élet, tudom jól,
hogy ha kihullik a fogam
semmit nem érek már,
kihánytam már mindent, ami szép,
de még talán marad egy csepp,
egy darabka a tükörből,
amiben szemügyre vehetném
égő arcom, amint elvérzik
az égben,
nem tudom már mit akartam
kérdezni, de nem is ez a lényeg,
csak az hogy menj, siess,
loholj, mert itt nem maradhat
ember úgy, ahogy hajdan
volt békében,
de közel az óra,
mint mondtam egyre,
hogy indulj,
érkezz,
tanulj és félj,
mert a félelem az alapja
mindnek, ami körülvesz,
de nap nap után hiába pereg,
ha nem látod meg
a rendszert benned,
mert itt van az is,
de nehéz eltérni a megszokottól,
mert úgy kell lenni, ahogy mondták,
stresszben fogantál, de nem baj,
ez kell, hogy túléld a napot,
majd holnap reggel kelsz ismét,
és fogad csillan, agyad feszül,
és a tested nem lesz már oly
fényes, mint egykor,
de sebaj, mert csiszolnak rajta
még, hogy átférj a lyukon, majd
ha dicsőségben rothadva
a mennybe mész, de időben,
mint jól siető futóember a gáton,
nehogy rászáradjon
emléked egy csúfon álldogáló
kődarabra vésve,
mire emlékezhet utód s nemzet,
a tömeg bólint, az ember halott, nem tudom mit írhatok még.

(kelt: 2009.05.03)